Részvétel a Felfedezők Napján (2014) – Magyar Felfedező Nagydíj

A pályázat célja:
A Földgömb az Expedíciós Kutatásért Alapítvány, A Földgömb magazin és a Magyar Földrajzi Társaság 2014. május 17-én a Millenáris D. csarnokában rendezi meg második alkalommal Felfedezők Napja címmel a Kutatóexpedíciók Fesztiválját (www.felfedezoknapja.info).
A rendezvény bemutatkozási lehetőséget biztosít a sikerrel lezajlott kutatóexpedíciók számára a széles közönség, lehetséges szponzorok, valamint a sajtó irányába. A rendezvényen, e pályázat keretében kiválasztott kutatóexpedíciók részvétele ingyenes. Jelen pályázatra beérkezett pályamunkák egyúttal a kuratórium által alapított Magyar Felfedező Nagydíj odaítélésének is alapjául szolgálnak. A Magyar Felfedező Nagydíjat alapítványunk kizárólag a kiemelkedő kutatási tevékenységet végző expedíciók vezetőjének ítéli oda, melyet a Felfedezők Napján a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára nyújt át. A díj rangjának megőrzése érdekében a kuratórium fenntartja a jogot, hogy csak abban az évben ítelje oda a díjat, amikor a korábbi évek pályázatai, valamint jelen pályázati kiírás keretében olyan kutatóexpedíciót ismer meg, mely nemzetközi
szinten is kiemelkedő, komoly eredményeket tud felmutatni.

Támogatott pályázatok száma:
A rendezvényen előreláthatóan 5–10 expedíció bemutatkozására nyílik lehetőség. A részvétel költségeit a szervezők a szponzori támogatásokból, valamint pályázati forrásokból fedezik. A részvétel a nyertes expedícióknak ingyenes! 

Részvétel:
A támogatott expedíciók a rendezvényen standdal, valamint előadási lehetőséggel vehetnek részt. A pályázat elbírálásánál fontos szempont az is, hogy a pályázó a projektet a közönség számára milyen formában tudja bemutatni (videofilm,  képanyag, előadás, játék a közönséggel,
az expedícióhoz kapcsolódó tárgyak).

A támogatás formája:
A támogatás természetben valósul meg. A támogatott expedíciónak a rendezvényen való részvételért nem kell sem regisztrációs, sem kiállítói, sem előadói díjat fizetnie. A támogatott epedíciók részére biztosítjuk a standot (igények egyeztetése alapján), a technikai felszerelést a projekt bemutatásához, valamint az előadás megtartásához szükséges helyszínt és technikai felszereléseket. A támogatott projektek bekerülnek a rendezvény programfüzetébe, valamint médiakommunikációjába. A Magyar Felfedező Nagydíjat elnyerő expedíció vezetőjével az alapítvány
3 éves támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés keretében az alapítvány természetbeni támogatást nyújt: elsősorban a kutatómunka PR-tevékenységéhez, honlapjának elkészítéséhez, publikációk megjelentetéséhez, valamint szponzorok felkutatásához.

A pályázat elbírálása:
A pályázatok értékelését a Földgömb az Expedíciós Kutatásért Alapítvány kuratóriuma végzi szakértők bevonásával.  

Kiválasztási kritériumok:
Az expedíció szakmai jelentősége, eredményessége, egyedisége, úttörő-jellege. A kiválasztásnál fontos szerepet játszik, hogy az adott vállalkozás mennyire tudja érdekesen bemutatni tevékenységét a nagyközönség számára.

A pályázat tartalma:

  • A pályázó szervezet nevét, címét, elérhetőségeit
  • A munka rövid leírását (célkitűzés, helyszín, időpont)
  • Az expedíció résztvevőinek nevét, háttérintézményét, valamint tudományos fokozatát
  • Szakmai jelentőségét, eredményeit
  • A kutatásról megjelent publikációk listáját
  • A rendezvényen való tervezett megjelenés formáját (az expedícióbemutatás módját)

Pályázni a mellékelt adatlapon lehet.

A pályázat benyújtásának helye és határideje:
A pályázatokat A Földgömb az Expedíciós Kutatásért Alapítványnak címezve, 1 példányban, postai úton, vagy személyesen kell benyújtani!
A pályázatok beérkezésének határideje: 2014. március 14.
Cím: A Földgömb az Expedíciós Kutatásért Alapítvány, 1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 125.

Döntés: 2014. március 30.

A FÖLDGÖMB AZ EXPEDÍCIÓS KUTATÁSÉRT ALAPÍTVÁNY

Székhely: 1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 125.
Adószám: 18200267-1-42
Bankszámlaszám: MAGNET Bank – 16200120-18539680
Törvényszéki nyilvántartási szám: 10.812
Nyilvántartásba vételi bejegyző végzés száma: 16Pk. 60189/2009/2

Adatvédelmi nyilatkozat

Kapcsolat

© A Földgömb az Expedíciós Kutatásért Alapítvány