Magyar Felfedező Nagydíj

A Magyar Felfedező Nagydíjat a Földgömb az Expedíciós Kutatásért Alapítvány 2013-ban alapította. A díjat alapítványunk kuratóriuma ítéli oda nyílt pályázat keretében azon expedíció vezetőjének, mely kiemelkedő, nemzetközileg is elismert tudományos eredményt ért el az általa szervezett kutatóexpedíció segítségével. A díjjal alapítványunk célja, hogy elismerje a kiemelkedő szakmai teljesítményt végző szakembereket és egyúttal felhívja a közvélemény figyelmét a kutatóexpedíciók fontosságára, eredményeire. A Magyar Felfedező Nagydíj erkölcsi elismerés, mely a jelentős sajtóvisszhang által segíti a kutatók munkáját, valamint növeli a terepi kutatások társadalmi elismertségét. A díjat a Felfedezők Napja keretében adja át a rendezvény fővédnöke. A díj rangjának megőrzése érdekében a kuratórium fenntartja a jogot, hogy csak abban az évben ítelje oda azt, amikor – a korábbi évek pályázatait is tekintetbe véve – olyan kutatóexpedíciót ismer meg, mely nemzetközi szinten is kiemelkedő, komoly eredményeket tud felmutatni.

2018-ban a Magyar Felfedező Nagydíj tulajdonsa:
CZAJLIK ZOLTÁN, régész
(A díjat Dr. Nagy Balázs a Földgömb az Expedíciós Kutatásért Alapítvány kuratóriumának elnöke adta át)

czajlik zoltan FN

2017-ben a Magyar Felfedező Nagydíj tulajdonsa:
MAGYARI ENIKŐ, őskörnyezetkutató
(A díjat Dr. Nagy Balázs a Földgömb az Expedíciós Kutatásért Alapítvány kuratóriumának elnöke adta át)

dijatadas 20170429 magyari eniko 2

2016-ban a Magyar Felfedező Nagydíj tulajdonsa:
ŐSI ATTILA, paleontológus
(A díjat Dr. Mari László, a Magyar Földrajzi Társaság főtitkára adta át)

osi attila mfn2 2016

2015-ben a Magyar Felfedező Nagydíj tulajdonsa:
SÁNTHA ISTVÁN, szociálantropológus
(A díjat Dr. Török Ádám, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára adta át)

felfedezo nagydij2

2014-ben a Magyar Felfedező Nagydíj tulajdonsa:
IRIMIÁS BALÁZS, a Csoma Szobája Alapítvány kuratóriumának elnöke
(A díjat Dr. Mari László, a Magyar Földrajzi Társaság főtitkára adta át)

felfedezonagydij irimias 2014 sajtotaj

 

2013-ban a Magyar Felfedező Nagydíj tulajdonsa:
BÖRCSÖK PÉTER barlangkutató, a Gortani Expedció vezetője
(A díjat Dr. Németh Tamás, az MTA főtitkára adta át)

AS felfedezoknapja 20130511 0357

A FÖLDGÖMB AZ EXPEDÍCIÓS KUTATÁSÉRT ALAPÍTVÁNY

Székhely: 1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 125.
Adószám: 18200267-1-42
Bankszámlaszám: MAGNET Bank – 16200120-18539680
Törvényszéki nyilvántartási szám: 10.812
Nyilvántartásba vételi bejegyző végzés száma: 16Pk. 60189/2009/2

Adatvédelmi nyilatkozat

Kapcsolat

© A Földgömb az Expedíciós Kutatásért Alapítvány