Magyar Tudományos Afrika Expedíció 1987-1988

oserdo116

Az expedíció Teleki Sámuel afrikai expedíciójának 100. évfordulója alkalmából indult útnak. A Teleki expedíció útvonalának bejárása során korszerű módszerekkel komplex természet- és társadalomföldrajzi, geomorfológiai, földtani, őslénytani, térképészeti, botanikai, zoológiai, néprajzi és nyelvészeti megfigyeléseket végeztek.

A 12 fős expedíció vezetője Gábris Gyula geomorfológus volt. Az expedíciónk Teleki Sámuel gróf felfedező útjának centenáriumán fél évet töltött Tanzániában, Kenyában, Ruandában, Burundiban és Zairéban. Öt ország, több mint húszezer kilométer és 180 mozgalmas és kalandos kelet-afrikai napot hagytak maguk után a kutatók a vállalkozás végére. Végigjárták a Telekiék taposta ösvényeket, Zanzibártól a Stefánia-tóig követtük nyomaikat. Jártank a "Pokol tornácán", működő tűzhányók krátereiben; úsztak vizilovak és krokodilok között a Nagy Hasadékvölgy tavaiban, ott, ahol egy egész kontinens szakad ketté. Többször is elakadtak a kongói őserdőben és feljutottunk Afrika tetejére, a Kilimandzsáró jégvilágába. Felkerestek 40 nemzeti parkot, az állatvilág utolsó menedékeit, karnyújtásnyi távolságból tanulmányozhatták a nagyvadak életét. Meglátogatták az "emberiség bölcsőjét", a világhírű régészeti lelőhelyeket, találkoztak napjainkban is törzsi szervezetben élő népcsoportokkal. S közben mindenütt gyűjtések, térképezés, fotózás, filmezés, beszélgetés az emberekkel.

Az eredmények dióhéjban:

  • Több mázsányi gyűjtött kőzet (vulkáni és kristályos) -és ősmaradvány anyag (ELTE),
  • Gyűjtött zoológiai minták és élő állatok (360 faj, százezres nagyságrendű egyed) (MTTM, Fővárosi Állatkert))
  • Gyűjtött botanikai minták (több száz faj) (MTTM, MTA Vácrátót)
  • Gyűjtött néprajzi anyag (Néprajzi Múzeum, Földrajzi Múzeum)
  • 6x30 perces filmsorozat (Magyar Televízió)
  • Kb. 25 000 színes diakép
  • Több mint száz tudományos és ismeretterjesztő cikk
  • Több ismeretterjesztő könyv és album

Az expedícióról bővebben itt olvashat!

A FÖLDGÖMB AZ EXPEDÍCIÓS KUTATÁSÉRT ALAPÍTVÁNY

Székhely: 1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 125.
Adószám: 18200267-1-42
Bankszámlaszám: MAGNET Bank – 16200120-18539680
Törvényszéki nyilvántartási szám: 10.812
Nyilvántartásba vételi bejegyző végzés száma: 16Pk. 60189/2009/2

Adatvédelmi nyilatkozat

Kapcsolat

© A Földgömb az Expedíciós Kutatásért Alapítvány